Magad alatt a fát, én meg az ereket,
Indulnék előre, de az út meredek,
Ahhoz hogy végre megszeppenve ne legyek,
Le kéne gyalulnod előttem a hegyeket.
Kérdés hogy akarod-e, megfogni a kaszát,
Hogy lábam előtt tisztíts, a tarlót levágd,
Kérdés hogy kihúznád-e a földből a tarackot,
Ízlelhesd cserébe a frissen érett barackot...
Eleget mondtam már, és látod teszem én,
A szívem érzed hajt, tudod ilyen a vér,
Amit te forralsz, de ne hagyd párologni,
Nem fogok örökké ajtódnál ácsorogni.
Várni hogy beengedsz, még meggondolod,
Elég sós-e a leves...gyorsan megkóstolod,
De régóta éreztetem veled már az ízeket,
Akarva, vágyva...előtted hízeleg...

A kérdés az építesz-e folyót a hídra,
Vagy a túlparton állhatok sírva,
Vacogva, remegve, rád várva,
Van még időm, csak le ne késsél drága...

Kiirtottam az erdőt, építettem gátat,
Gond nélkül fordítottam a világnak hátat,
A lovam vágtat, nem fehér, de szívós,
Ott állok a várnál, a küzdelem nívós,
De most, hogy végre levertem a sárkányt,
Megkaphatom-e végre a rég rám váró lánykát?
Vagy visszajelzi-e, hogy köszöni szépen,
Hogy megmentettem és az enyém lesz egészen?
Vagy vár egy új hercegre, ki birodalmakat,
Palotát, kastélyt és nem szerelmet ad?
Hát nekem az nincs, csak kezem a kincs,
Ami a boldogságod kapuján az egyetlen kilincs,
De te döntesz, hogy palota vagy szív,
Tengerjáró hajó, vagy a folyóra híd,
Megraktam a kandallót, várlak forró ággyal,
De szánalomból ne jöjj, csak forrongó vággyal!

A kérdés az építesz-e folyót a hídra,
Vagy a túlparton állhatok sírva,
Vacogva, remegve, rád várva,
Van még időm, csak le ne késsél drága..