Mielőtt közzétenném legutolsó versemet, szeretnék megemlékezni a 4. szülinapunkról. Bizony, bizony, augusztus 2-án ismét egy évvel idősebbek lettünk! Bár egyéb ügyes-bajos dolgaink miatt kicsit eltávolodtunk ettől a blogtól, azért mégis csak a szívünk egyik pici csücske, kár lenne megfeledkezni róla. :)

Tombol a világ, dühöng szüntelen
Nem nézi hol árt, semmin sem mereng.
Zokog az égbolt, hullajtja bús könnyeit
Jajszót kiált, földön túlit, mennyeit.

Senki nem érti, felelni sem felel
Talán csak nekem, a fülembe énekel.
Fájdalmasan bús, szívszaggató dal ez,
Nincs benne más, csak folytó félelem.

Keblére ölel, sötétséggel takar,
Magány a párnám, tovább zúg a dal.
De nem altat el, ébren hánykódom
Mint hajótörött, vajon hová tartok?

Tombol a világ, dühöng szüntelen,
Én idebenn, de a lelkem védtelen.
Zokog az égbolt, hullajtja bús könnyeit
Nincs erőm, a küzdelem kimerít.

2012. 05. 23.