Persze senki nem érti, hogy miért vágja ketté
napról napra egymás sorsát Isten,
habár sokan mondják nincsen,
ettől minden csak nehezebbé...
 
Válik, gondolatok születnek, egy meg kettő,
millió lepergő könnycsepp,
talán néha sírva könnyebb,
emlékezve korra, mi már régmúlt, meddő...
 
S közbe mégis felnő, múlik tovább minden,
hiányuk fájdalma, ünnepeljük őket,
ma halott férfiakat, s nőket,
lányokat, fiúkat, szülőket, meghitten...
 
Cigarettám füstjébe bámulva feltűnik anya,
átkarolja apám, én csak ebben bízom,
óvtok engem fentről, poharamból szürcsölve iszom,
fülembe cseng szüleimnek szava...
 
Gyertyámat gyújtom, elnémulva, magány,
várom a megváltást hiányotokra,
hogy varázst szórtok átkomra,
s eljön értem a megváltást jelentő leány.