Mit remélsz, mondd, ki sosem voltál rest,
Hazudni, s ha úgy találta hamis képet fest,
Mit remélsz, hisz boldogan vetted el a másét,
Büszke voltál arra, mit miattad átélt.

A mának élve csaltad, önző mód ki tiéd,
Élvezted az életet, már te se tudod miért.
Értékeket birtokoltál, de parányi summa,
Bármikor elég volt, cserébe eldobta...

Te elveszett senki, homályos szemmel kószálsz,
Erőltetve keresel éléskamrákba kolbászt,
Főtt étel volt előtted, de csábított az alma,
Mit leszakajtottál, s kerültél a bajba...

Sosem gondoltál jövőbe, csak tetted ami tetszett,
Úgy gondoltad jár neked, s hát magadnak elvetted.
S midőn már tied volt, újabb után néztél,
De minél újabbat találtál, egyre lejjebb értél...

Mit remélsz te senki ott a szakadék mélyén,
Hisz magadnak ástad, s mélytől sosem féltél!
Minél jobban próbáltál sziklára visszamászni,
A sors alattad ásta mit te kezdtél el ásni.

Szebb jövőről álmodsz, de falat építettél,
Ám hogy munkát spórolj, pár téglát kivettél,
Most iparkodsz hogy ne dőljön, egyre csak pótolnád,
De rettegve félsz attól, könnyedén omlik rád.

Mit remélsz ki múltjából él, s nem látja jövőt,
Visszaszállna csak, s magán nem vesz erőt,
Kéne mi már nincs, de egykor oly jól szólt,
Már betűkből sem áll, mi egykor még szó volt.

Ugyan mit remélek?!Hisz ez mind én voltam,
Ha nem kaptam csókot, mentem, s azt elloptam.
Ami egykor enyém, s oly szép, nem becsültem.
Kiérdemeltem helyzetem, amibe kerültem.