Az élet túl kemény ezért puhítani kell,
És te lennél a puha ami lazítaná fel...
Te lennél a vegyület mi velem elegyedve
Egy hibás elemet hibátlanul hozhatna helyre.
Lehetnél a virág, s én lennék az a rovar
Ki halkan ténykedve a szirmaid közt kavar,
Nektárt szürcsölve beporoználak,
Teljesíteném az összes virág-vágyad...
Part menti fűz lennél, én lennék a patak,
Mi hogy te örökzöld legyél, ha kell még el is apad,
Gyenge hullámokkal simítnám' tükrömbe hajló ujjad,
Elolvasnám leveleid mit ágad lehullajt...

Lennék a, lennék a...és te is lennél,
Nem is lehetnék másba biztosabb ennél,
Lennél te, lennél, nem kell több látod,
Lennék ki, lennék ki valóra váltja álmod.

Én vagyok a láng, s te alattam a gyertya,
Elolvadsz tőlem, egy szemem is látja.
Most nem menekülhetsz, a martalékom leszel,
Úgy látom tetszik, hisz semmit se teszel.
Karjaimba olvadsz, hisz testedet falom,
S végül elterülsz, s én rajtad elalszom...
Várok rád régen, szikkadok nélküled,
Porlaszt a napfény,bőröm megrepedt.
De látom már az égen, messze azt a a felhőt,
Mi elhoz hozzám földhöz, téged, az esőt.
S miután megérzem éltető nedved,
Magamba zárlak, s többé el nem engedlek.

Lennék a, lennék a...és te is lennél,
Nem is lehetnék másba biztosabb ennél,
Lennél te, lennél, nem kell több látod,
Lennék ki, lennék ki valóra váltja álmod.

S azt mondod nem, neked szem szabad,
Őrjöngő düh önt el, 'mint meghallom szavad,
S leszek szél, nem szellő, hurrikán ereje,
Süvítek utánnad, fákon át, hegyeken,
Házakat rombolok, felkapok tárgyakat,
Mindenen át hozzád, hisz szívembe zártalak.
Majd az ár elejét használom ha nem elég,
Pusztító hullám, nem lesz majd menedék,
Óriás villámként súlytok le ha kell,
Világot átszelő égrengető ívvel...
Ordító vulkán, s kitörő láva...
Csak szemembe tükrözzön szemeid párja...

Lennél a...?Lennél a...?Mert én lennék,
És úgy látom rajtad, te is szívesen tennéd,
Lennél te, lennél, nem kell több hiszem,
Lennék ki, lennék, mert érted dobog szívem.