Nap követ napot, év követ évet,
Néha sírva nézel fel az égre,
Választ vársz, arra amire nincs,
Rég eltűnt már a mesebeli kincs.
Nincs hozzá titkos, régi térkép,
S ami az volt, már rég nem érték,
Nincs, ki mutassa hozzá az utat,
Rég elfeledted már az álmokat.
Egyedül, magányosan állsz a világ közepén,
S azt hiszed, hogy ott minden csak a tiéd,
Hogy egy tündérmesében éled az életed,
Hol csak béke van és őszinte szeretet,
De nézz körül, nyisd ki a szemed,
Játszik veled a képzeleted...
Percre perc jön, s hónapra hónap,
Nem tudod, mit hoz majd a holnap,
Mosolyt, vagy csillogva hulló könnyeket,
S unottan lapozod a régi könyveket.
Megsárgult lapok, s megannyi varázs,
Kandallóban tűz ropog, izzik a parázs,
A képzelet repít kalandokon át,
Hogy megtudd hős leszel-e vagy király.
Egyedül, magányosan állsz a világ közepén,
S azt hiszed, hogy ott minden csak a tiéd,
Hogy egy tündérmesében éled az életed,
Hol csak béke van és őszinte szeretet,
De nézz körül, nyisd ki a szemed,
Játszik veled a képzeleted...
Körbe jár az óra, illannak hetek,
S te egyre csak éled az életet,
A sors irányít, vagy az akarat,
Talán valaki hallja szavadat.
Suttogd el a szélnek vágyaid,
Tárd ki láthatatlan szárnyaid,
Repülj fel az égbe, csillagok közé,
Hol angyalsereg gyűlik majd köréd.
Egyedül, magányosan állsz a világ közepén,
S azt hiszed, hogy ott minden csak a tiéd,
Hogy egy tündérmesében éled az életed,
Hol csak béke van és őszinte szeretet,
De nézz körül, nyisd ki a szemed,
Játszik veled a képzeleted...
2008.11.14.
Utolsó kommentek