Várja a pillanatát, várja a napot,
Egy helyben álldogál, tipeg-topog...
Türelmetlenül rágcsálja a körmét,
Majd másik pillanat és...falakat törnék.
Villanykörték ragyognak fényesen,
Én is ezt érzem most, 22 évesen,
Na gyere édesem, kapcsolót ne érints,
Ragyog rám arcod, és egy barna tincs,
Tested maga a kincs, amit a testem
Megkaparintott, ott azon az esten...
Le nem festem, inkább csak írom,
Színesebb ez itt...egy kis papíron,
És amíg érzem, amíg bírom,
Amit érzek, neked sorokba írom.

Élt egyszer két madár, laktalan szállt...
Egymáshoz..legyőzve minden akadályt,
Utukban állt forgószél és villámok,
Hiába minden, hisz szívük mélyén ott lángolt
Picike láng, de...ereje nagy,
Ellenállást nem tűrt ha akadályba akadt,
Ott lángolt s táplálta vénájuk erejét,
Mi nyújtotta nekik...szívük melegét.
Nem kell menedék, egymásban otthont
Javított egyik, ha másik rontott,
Majd szárnyat bontott, vagy éppen leszállt,
Együtt feledve örökre bút és a magányt...