Mikor tárgynak alakjából árnyéka kél...
Mikor fény csillan rajt, s teste immáron él...
Mikor érzi e árny repül, s ő vele száll...
Akkor érzi magát szabadnak igazán...

Kicsi árny csoda vár, mutasd rejtett erőt,
Szívem repítve remél, hol láb földbe nőtt,
Hol a kéz, hol a szó, hol az érzés se szent,
Kicsi árny tova száll, reményt csak ő jelent...

Fény szülte árny bizakodva halad,
Hol már ész se reméli, hogy vele marad...
Hol csak szökkenő árnyba bízva, ver a szív,
Utol érheti-e ki oly bíztatva hív....

Ember lép...még egy kép...
Fény átfodulván...
Mégegyet...nyújtóznék...
Elhalványul már...

Hol a fény? A remény?
Sötét s borús a táj...
Se napfény se Hold...
S így az árnyék se már...