Mint hurrikán, mi városokon tör át.
Nyomában felfordulás, pusztítás, halál.
S amilyen gyorsan jön, el is tűnik,
A pusztulásból új élet emelkedik.

Félelmetes, s egyben lenyűgöző,
Égzendülés után most a néma csend jő.
Ámulva nézed milyen hihetetlen,
Itt volt, elment, s mégis feledhetetlen.

Tudod, ilyen hurrikán vagy te magad is,
Aki felkavar, ha újra megjelenik.
De nem maradsz, csak néhány napig,
S nekem mindent elölről kell kezdeni.

Én mégis szeretlek, nem tudom miért,
De mindig attól félek, mikor válsz köddé.
Nem ismerlek még mindig, mert nem hagyod,
Sohasem láthatom tőled a holnapot.

Félek a csendtől is, mi szinte üvölt,
Így a te hangod sem hallom, s ez megöl.
Mindig változol, az arcod végtelen,
Most melyiket fogod mutatni nekem?

Sohasem tudom, mit is vársz te tőlem,
Vígasztalást, szeretetet, segítséget?
Ha kérnéd, én megtennék érted bármit,
De, hogy mit akarsz, nem tudom kitalálni.

Azt hiszem épp ez az, ami hozzád vonz,
Harcolnom kell, és mindig melletted állnom.
S bár megesik, hogy belefáradok,
De ha új erőt adsz, én folytatni fogom…

2008.02.04.