Virtuális valóság, online világban rám találsz,
Az árny harcosa vagyok, te pedig vadász...
Nyilad szívembe fúródik, s rögtön meg is mérgez,
Érezteti vágyad, mit tested oly rég érez...
 
S a harcos vére, beborítja a testét,
Némán tűrve várja az elestét,
Hogy feltámadva, méreg nélkül, új erővel
Árny lovagként szúrjon vissza kéken fénylő tőrrel.
 
A vadász megtorpan, bizonytalankodik,
Egy sötét alak, s sok átok közeledik,
Ám mielőtt ez eljutna tudatába,
Már magával is rántotta, mélyen a halálba.
 
Még mérgez a nyíl... - még érződik átka...
S így szeret árny harcosa mélyen a vadászba...
S bár ma és holnap, egymás ellen harcolnak,
Szívüknek szövetségük rég nem parancsolhat.
 
Ám történik éjjel - a sors fondorlatos,
Elmélyült barátja, szerelme, s az árny harcos,
Egy helyre tévednek, s most nem használhat átkot,
Szerelme, s barátja - mindekettő rá várt ott.
 
S megfáradt árnyai - követ el nagy hibát,
Letagadván egymásnak két oly mély kapcsolatát.
Bele is nyugszanak - ám hazug szív nem teszi...
Úgy dönt a lépést, őszinteség útján megteszi.
 
Nemes tett ez - szólá hozzá barátja,
Utólag bár... - megbocsátok drága.
Majd a sötét éj, oly elszánt katonája,
Hős szerelméhez is szól - megbocsátást várva.
 
S bár hiába szó, bűvös ráolvasás,
Sértődve szalad el előle a vadász.
Kutatva keresi, válaszokat adna,
Ám hős szerelme, többé meg nem hallgatja.
 
Talán mégis, ám válaszokat várva,
Kérdően figyel most hazug árny papjára.
Ám ő csak remeg, szerelméről papol,
Ő se tudja mi lett rajt' urrá akkor.
 
Zavarba volt...ez jó szó talán,
Felnyitja könyvét, jobbat ennél nem talál.
Hiába, s bár mást érez a két szív,
Árnyékok ura kettővel mégsem bírt.
 
Törődjön baráttal - ápolja lekét,
Vagy szerelmének írja, hogy kívánja testét?!
A döntés elől menekült...mert félt.
Veszteni nem akarta se barátját, se szerelmét.
 
Íme, itt áll előtted szerelmed vallata,
Őszinte hazugság, rövidke ballada.
Egy írja, majd kettő ezt megkapja,
Remélvén: mindkettőt  megtarthatja.