Nélkületek élek, s ti nélkülem haltok,
Nem érdemeltek, csak megmartok.
Nem ellenségeim, de ellenem vagytok,
Szívetek kértem, esélyt sem hagytok.

Testetek kértem, nem volt a válasz,
Gyengít a magány, elutasítás fáraszt...
A remény darabkákból már várat építhetnék,
S én lennék a vár-úr, benne reménykednék.

De minek nekem e kimagasló bástya?!
Kardot ragad inkább, hit lesz a palástja.
A remény rabja ma szabadulni fog,
Nem csenget többet, többé nem kopog.

Nem is zokog, majd teszed azt te,
Ha lábnyomom az eső rég eltemette.
Későn keresed majd a herceg fehér lovát,
Bottal ütheted akkor már a nyomát...

Vadász lettem, s ti értéktelen vadak ott,
Húsotok méreg, bele többé nem harapok,
Inkább lesben állok, erdő mélyét járva,
Minőségi vadak szelidítését várva.